Nagyszombat megye: Az első országos sportjátékokon középiskolásaink képviselik megyénket

Közzétett: 2025. 10 14.

A sport összeköt, ösztönöz és sportszerű magatartásra tanít. Ennek a mottónak a jegyében indultak Kassára szerdán a Nagyszombat megye által fenntartott középiskolák fiatal sportolói. A keleti országrész központjában először tartják meg az Ifjúsági Sportjátékokat, amelyet a megyei önkormányzatok szövetsége, az SK8 szervez közösen a vendéglátó Kassai Kerületi Önkormányzattal. A Szlovákia minden régiójából érkező középiskolás diákok csapatversenyeken mérik majd össze az erejüket. A sportesemény lehetőséget nyújt a szlovákiai fiataloknak arra is, hogy megismerkedjenek és kapcsolatokat teremtsenek.

"A sport a középiskolások természetes nyelve. Összeköt, együttműködésre és tisztességre tanít. A játékok célja, hogy a megyék megmutassák azt, nemcsak a stratégiai döntések kimunkálásában tudnak együttműködni, hanem a jövőnk zálogát jelentő fiatal generáció támogatásában is. Örülök, hogy a mi középiskoláinkból 42 diák versenyez majd a sportpályákon. Drukkolunk nekik, hogy a lehető legjobban képviselhessék Nagyszombat megyét" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke, aki egyben az SK8 elnöke is, abból az alkalomból, hogy a diákcsapat elindult Kassára.

Négy sportágban lesznek versenyek, mégpedig kosárlabdában, röplabdában, floorballban és futsalban. Nagyszombat megyét a következő középiskolák diákjai képviselik: a nagyszombati J. Herda Gimnázium és Sportközépiskola, a pöstyéni Pierre de Coubertin Gimnázium, a pöstyéni Ľ. Štúr Vendéglátóipari Akadémia; a nagyszombati Kereskedelmi Akadémia, a szeredi V. Mihálik Gimnázium és a nagyszombati J. Hollý Gimnázium.

"Nagyon várom már, sok csapattársunk eljön. Remélem, hogy jó lesz a hangulat, és jól fogunk szerepelni" – mondta Karolína Žažová, a nagyszombati J. Herda Gimnázium és Sportközépiskola röplabdázó diákja, mielőtt felszállt a buszra.

A szerdai megérkezés és elszállásolás után csütörtökön a torna csoportküzdelmei várnak a diákokra. A játékok ünnepélyes megnyitóján részt vesz mind a 8 megye elnöke. Ők még aznap Kassán tanácskozást tartanak. Pénteken a sportjátékokon a döntőkre kerül sor, ahol eldől, hogy ki milyen helyezést ér el.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye elutasítja a kormány szélerőműprojektekkel kapcsolatos eljárását. A települések megkerülése elfogadhatatlan.

03.12.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Bővül a szociális szolgáltatások hálózata, támogatják a közlekedés fejlesztését és az innovációt. A képviselők elutasították a szélerőműveket ott, ahol a lakosok nem akarják azokat.

15.12.2025 - cikkek

Nagyszombat megye díjazta azt a 20 diákot, akik a legsikeresebbek voltak a tanulmányi és sportversenyeken, ösztöndíjjal motiválva őket a további önfejlesztésre

15.12.2025 - cikkek

Nagyszombat megye a közlekedés, az oktatás és a kultúra fejlesztése által egy modern és fenntartható régióba fektet be

03.12.2025 - cikkek

J. Viskupič: Megállapodtam Becík megyeelnökkel, és Nyitra megye felújította az Alsószeli és Királyrév közötti utat

03.12.2025 - cikkek

Három fontos újdonság a helyközi autóbusz-közlekedésben, amelyek jobbá teszik a közlekedést az utasok számára, érkezzenek Nagyszombat megye bármelyik részéről

15.12.2025 - cikkek

Jobb ellátás a jobb kommunikáció és a megértés segítségével: Nagyszombat megye foglalkozik az autizmussal élők egészségügyi ellátásával

03.12.2025 - cikkek

Újabb fontos fejlesztés a helyközi autóbusz-közlekedésben: Erdőhátról is egy menetjeggyel utazhatunk akár Nagyszombatba is

15.12.2025 - cikkek

Nagyszombat megye világos beruházási tervvel, a közösségek hasznára váló támogatásokkal és észszerű vagyonkezeléssel zárja az évet

15.12.2025 - cikkek

Nagyszombat megye segít a menstruációs szegénység elleni küzdelemben, hasznos támogatást nyújtva ezzel a rászoruló nőknek

15.12.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre