Nagyszombat megye: Díjazták a Juttassuk vissza a könyveket az iskolákba! elnevezésű pályázat nyerteseit

Közzétett: 2024. 04 26.

Országszerte immáron tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Juttassuk vissza a könyveket az iskolákba! elnevezésű olvasási versenyt. Egész Szlovákiából indulhattak óvodák, alap- és középiskolák ezen a népszerű olvasási versenyen. A rendezvény fő célja az volt, hogy felkeltsék a gyerekek könyvolvasás iránti érdeklődését. Az idei év újdonsága a mikrotörténet-írási verseny volt. A megye a vetélkedő több itteni résztvevőjét is díjazta.

"A verseny arra ösztönzi a gyerekeket, hogy felfedezzék az olvasás örömét, és a könyvek olvasásának köszönhetően bővítsék látókörüket. Megyénk első alkalommal vett részt ebben a projektben. A következő években is be kívánunk kapcsolódni azzal a céllal, hogy népszerűsítsük az olvasást, mint a gyermekek és fiatalok nevelésének, fejlesztésének fontos eszközét. Úgy döntöttünk, hogy értékeljük és egyben jutalmazzuk is a teljesítményüket" – mondta Jozef Viskupič. Nagyszombat megye elnöke hozzátette, hogy a megye 30 iskolájából 230 gyermek vett részt a 2024. február 15. és április 1. között megtartott versenyen.

A pályázaton a beküldött dolgozatok irodalmi színvonalát nem értékelték, mert magát az olvasást tartották fontosnak. A beérkező pályaművek közül sorsolással határozták meg az egyes kategóriák nyerteseit. Nagyszombat megye új kerékpárral, felszereléssel ellátott hátizsákkal és egyéb érdekes díjakkal jutalmazta az olvasókat. Pozsony megye a Könyvet mindenkinek jelszó jegyében könyvvásárlási utalványokat osztott szét.

Az egyének mellett a legaktívabb iskolát is díjazták, valamint a fiatalokat az irodalom felé kalauzoló Könyvangyalt is. Erre a díjra a tanulók javasolhattak  könyvtárost, szlováktanárt vagy olyan pedagógust, aki felkelti a tanulók olvasás iránti érdeklődését. Nagyszombat megye nyerteseinek kihirdetésére és a díjátadó ünnepségre április 25-én került sor a nagyszombati Ján Botto 31 Közös Igazgatású Iskolában. Az óvodák kategóriájában Júlia Kollárikovát, Jasmína Šemelakovát és Adela Slamkovát díjazták. Az alapiskolások közül Michal Kišš, Alex Štěrbo és Lea Jaborníková kapott díjat. A középiskolás kategóriában Andrej Ruchovanský, Richard Janáč és Jakub Chovanec részesült elismerésben. A Könyvangyal kategóriában Andrea Krajinčáková kapta a díjat, a legaktívabb iskola pedig a Školská utca 2-es szám alatt székelő holicsi alapiskola lett.

A Juttassuk vissza a könyveket az iskolákba! elnevezésű versenyt ezúttal Pozsony megye szervezte együttműködésben a Tanulás nevetve (Učenie s úsmevom) Polgári Társulással, Nagyszombat megyével, valamint Szlovákia más megyéivel. Április 23-án Pozsonyban volt a díjátadó ünnepség, amelyre az egész országból érkeztek résztvevők. A projektről további információk a www.vratmeknihydoskol.sk honlapon olvashatók.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye 63 éves és annál idősebb lakosai kényelmesebben utazhatnak a regionális autóbuszjáratokon, mivel a megye új típusú bérletet vezet be

02.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei hivatal szeptember 6-án megnyitja kapuit a látogatók előtt. A Megye napja a tudomány, az innováció és a tények ellenőrzése jegyében telik majd

02.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye az új tanévben prioritásként kezeli a biztonságot, és 44 középiskolában pszichológiai segítséget is kínál a diákoknak

02.09.2025 - cikkek

A megyei participatív költségvetés hetedik éve számos lehetőséget kínál a lakosoknak, hogy befolyásolják Nagyszombat megye fejlődését

02.09.2025 - cikkek

Egy év kihagyás után Nagyszombat megye támogatásának köszönhetően az európai kulturális örökség napjai rendezvénysorozat a kerületben is megvalósul

10.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A bezárt magán szakközépiskola diákjai nem kerülnek hátrányos helyzetbe. A megyének köszönhetően befejezhetik tanulmányaikat

10.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Elindult a Juttassuk vissza a könyveket az iskolákba! elnevezésű verseny, amely írásra és olvasásra ösztönzi a gyerekeket

19.02.2024 - cikkek

Nagyszombat megye: A Megye napja, amely a tudományt és a szórakozást összekötötte a megye hasznosságának bemutatásával, rekordszámú látogatót vonzott

10.09.2025 - cikkek

Nagyszombat megye a nagyszombati színház megvilágításával emlékezik meg Ukrajna függetlenségének napjáról

02.09.2025 - cikkek

Küszöbön áll a nagyszombati színház eddigi történetének legnagyobb felújítása

14.08.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre