A közlekedési minisztérium támogatja az SK 8 társulás új közösségi személyszállítási törvényre vonatkozó elvárásait

Közzétett: 2023. 04 04.

2023. március 31-én, pénteken a nyolc megyét képviselő SK 8  tömörülés tagjai, vagyis a megyeelnökök munkamegbeszélést folytattak Andrej Doležallal, a Szlovák Köztársaság közlekedési miniszterével. Az ülésen megtárgyalták a közösségi személyszállításról szóló új törvény tervezetét, amelyet 2023. március 20-án nyújtottak be tárcaközi egyeztetés keretében, rövidített jogalkotási eljárásban.

"Örülök, hogy Doležal miniszter úr fogadott bennünket, és meghallgatta az új közúti közlekedési törvénnyel kapcsolatos észrevételeinket. Nagyra értékelem azt is, hogy a megyéket bevonták a törvény kidolgozásába. Az ülésen mi is megtettük az észrevételeinket. Ezek között szerepel az, hogy a szükségintézkedések lehetősége ne kerüljön be a törvénybe, hogy ne korlátozza a közlekedési szolgáltatások nyújtását, a regionális vasúti közlekedés megrendelésének lehetőségét, ami a helyközi autóbuszjáratok és a vasúti közlekedés jobb összehangolását eredményezheti. Tárgyaltunk a Nemzeti Közlekedési Hatóság létrehozásának kérdéséről is. Emellett megvitattuk az autóbusz-állomásokra való belépés szabályozásával kapcsolatos észrevételeket is" – mondta Jozef Viskupič, az SK 8, egyben Nagyszombat megye elnöke.

A megbeszélésen a megyék képviselői felhívták a figyelmet arra, hogy egyértelműen meg kell határozni az újonnan megalakult Nemzeti Közlekedési Hatóság függetlenségét a közlekedési szolgáltatások megrendelőinek vonatkozásában. Az SK 8 közlekedési szekciója azt javasolta, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság döntéshozó testületeinek tagjai között ott legyenek a megyék vagy az Integrált Közlekedési Rendszer képviselői is.

A közösségi személyszállítást szabályozó törvénytervezetből hiányzik a közlekedési szolgáltatás megszakadása esetén kialakult helyzet megoldásának lehetősége, az olyan szükségintézkedések, amelyek lehetővé teszik a megyéknek azt, hogy legálisan kezeljék a veszélyhelyzetet abban az esetben, ha a szolgáltatásokról nincs megkötött szerződés. Mint az SK 8 társulás elnöke, Jozef Viskupič hozzátette, "azokban az esetekben, amikor a közlekedési szolgáltatások nyújtása megszakad vagy megszűnik, például ha egy közbeszerzés nem zárul le sikeresen, és nincs megkötött érvényes szerződés a közérdekben végzett szolgáltatásokról, vagy a fuvarozó haladéktalanul beszünteti a szállítási szolgáltatást, a megyének nincs lehetősége arra, hogy a területén biztosíthassa a közösségi közlekedést. Kiemelt feladatunk, hogy a törvény számoljon ezzel az eshetőséggel, és a lakosságnak nyújtott ilyen típusú szolgáltatás ne kerüljön veszélybe."

"Köszönöm a megyeelnököknek a konstruktív vitát. Az SK 8 képviselőivel egyetértettünk abban, hogy szükség van egy új közösségi személyszállítást szabályozó törvény elfogadására. Közös célunk az, hogy Szlovákiában javuljon a tömegközlekedés működése. Egyetértettünk abban is, hogy létre kell hozni a Nemzeti Közlekedési Hatóságot, amely koordinálja a vasúti és az autóbusz-közlekedést, és elősegíti azt, hogy a járatok jobban egymáshoz legyenek hangolva. Emellett hozzájárul a közpénzek hatékonyabb felhasználásához, és az állampolgárok kényelmesebb utazását is biztosítja" – mondta Andrej Doležal közlekedési miniszter.

Hasonló cikkek

A megye támogatja a közlekedésbiztonságot: a Fiatal sofőr versenyen középiskolások tesztelték tudásukat és felelősségtudatukat

17.04.2026 - cikkek

Nincs többé sorban állás az ebédlőben: Megduplázódott a nagyszombati Közlekedésipari Középiskola felújított ebédlőjének befogadóképessége

17.04.2026 - cikkek

Nagyszombat megye négy közlekedési projekt besorolását kéri a közlekedési minisztérium stratégiai jelentőségű beruházásai közé

22.07.2024 - cikkek

A megye megjelenik a terepen, és sorra látogatja a járásokat. A találkozósorozat célja az innovációs fejlesztések előmozdítása

27.04.2026 - cikkek

A megye közbeszerzési pályázatot írt ki egy modern sportkomplexum megépítésére az általa fenntartott nagyszombati Műszaki Középiskolában

27.04.2026 - cikkek

Nagyszombat megye jóvoltából létrejött egy új, ingyenes európai uniós információs központ

31.03.2026 - cikkek

A megye új lakhatást biztosít Medvén: A lakók a nagy kapacitású intézmények helyett családi jellegű otthonban élhetnek

17.04.2026 - cikkek

Európai elismerés esélyese a megyei Kampus: Az egyetemi hallgatói rezidenciaprogramot a rangos SozialMarie-díjra jelölték

17.04.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei képviselők 600 ezer eurós pénzcsomagot hagytak jóvá települések és szervezetek projektjeinek támogatására

31.03.2026 - cikkek

A megye sikeres képviselete Brüsszelben: A kerékpáros koordinátor a mindennapokban bevált példákat mutatta be

17.04.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre