Nagyszombat megye: Az adóbeszedési problémákat és a Kerületi Innovációs Fejlesztési Ügynökség munkáját is megtárgyalták a képviselők

Közzétett: 2024. 10 25.

2024. október 23-án a megyei képviselő-testület megtartotta 15. soros ülését. A tanácskozáson áttekintették a megye pénzügyi helyzetét, a Kerületi Innovációs Fejlesztési Ügynökség tevékenységét, és meghallgatták a DAR Alapítvány éves munkáját összefoglaló beszámolót. Napirenden szerepelt az egyik dunaszerdahelyi körforgalom átépítése a városi önkormányzattal együttműködésben. Tárgyaltak a NEET-projektről is, amely a megyében élő fiatalok életminőségének javítását célozza.

"A megye szempontjából fontos finanszírozási forrást jelentenek az adóbevételek. Ezeknek köszönhetően vagyunk képesek szolgáltatásokat nyújtani Nagyszombat megye lakóinak. Adataink azt mutatják, hogy Nagyszombat megyében az idei év első kilenc hónapjában 2,8 millió euróval kevesebb jövedelemadó folyt be a természetes és jogi személyektől, mint az előző év hasonló időszakában. Ez olyan összeg, amelyből például megépíthető egy kisebb szociális otthon vagy iskolai kollégium, tornaterem, vagy akár nyolc iskolaépület tetőszerkezetét javíttathatnánk meg, esetleg két rendkívül rossz állapotban lévő híd rekonstrukciójához is elég lenne ez a hiányzó összeg. Az elkövetkező időszakra nézve a helyzet e téren ezért nagyon bizonytalan. Ennek ellenére igyekszünk észszerűen gazdálkodni. Ezt a napokban a gazdasági és szociális reformokat elemző független intézet, az INEKO is megerősítette, amely Nagyszombat megye pénzügyi helyzetét országos viszonylatban a megyék vonatkozásában a 2023-as év egyik legjobbjának értékelte" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

Nagyszombat megye 2024-es költségvetése azzal számolt, hogy a természetes és jogi személyektől származó jövedelemadó-bevétel eléri a 121 millió eurót. A tényleges beszedett adó 2024 januárja és szeptembere között mindössze 91,5 millió eurót ért el, vagyis az előző év azonos időszakához képest az idén befolyt adó 2,8 millió euróval kevesebb.

A képviselők jóváhagyták, hogy Dunaszerdahelyen megtörténjen a Pódafai útnál lévő útkereszteződés átépítése, amit a megye a városi önkormányzattal együttműködve társfinanszírozásban valósít meg. Az átépítés után a körforgalom alkalmas lesz arra, hogy a kamionok mentesítő útvonalaként használják a várost elkerülő körforgalom építése idején, amit a Szlovák Közútkezelőség felügyel majd. Az átépítési munkálatok várható költségvetése 52 ezer eurót tesz ki. A pénzügyi fedezetet egyforma arányban közösen biztosítja Dunaszerdahely városa és Nagyszombat megye, azaz mindkét fél 26-26 ezer euróval járul hozzá a kiadások fedezéséhez.

A megyei képviselő-testület tudomásul vette a Kerületi Innovációs Fejlesztési Ügynökség tevékenységéről szóló tájékoztatót. Ebből kiderült, hogy az ügynökségnek sikerült külső forrásokból összesen 643 ezer eurós támogatást szereznie projektek megvalósításához.

Patrik Voltmann, Nagyszombat megye alelnöke és az ügynökség igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy "a Kerületi Innovációs Fejlesztési Ügynökségnek köszönhetően sikerült megkezdenünk Nagyszombat megye kis- és középvállalkozásainak támogatását a Megyében vállalkozom (Podnikám v kraji) információs és kommunikációs platform segítségével, valamint a KIRA Akadémia továbbképzési programja révén is. Emellett fejlesztjük és támogatjuk a turizmust, és jelentős mértékben részt veszünk a civil társadalom fejlesztésében. A KIRA-nak köszönhetően infoBODKY néven létrejöttek a közszféra támogatására szolgáló kapcsolattartó pontok, miközben a Dél-morvaországi kerület is nagyon érdeklődik a know-how iránt. Nem szabad megfeledkeznünk az otthoni segélyhívó SOS gombról és más projektekről sem." A KIRA négy kulcsfontosságú területen tevékenykedik, nevezetesen a kis- és középvállalkozások támogatása és fejlesztése, a turizmus támogatása és fejlesztése, a technológiai és szociális innovációk, valamint a civil társadalom erősítése terén is.

Szintén az ügynökség nevéhez fűződik A fiatalok szükségletei Nagyszombat megyében elnevezésű projekt megvalósítása, amelynek célja a területén élő fiatalok életminőségének javítása. A projekt keretében a KIRA azokra a személyekre helyezi a hangsúlyt, akiknek nincs állásuk, nem tanulnak és nem vesznek részt szakmai képzésben (NEET, angol nyelvből fordítva: Not in Education, Employment, or Training). Ezzel összefüggésben a megyei képviselők jóváhagyták Nagyszombat megye Ifjúsági Garancia Partnerségi Tanácsának létrehozását. Ez az új szerv ifjúságfejlesztési akciótervet dolgoz ki, és feladatkörébe tartozik majd annak végrehajtása is.

A képviselők megismerkedtek a DAR Alapítvány éves beszámolójával és 2023-as könyvviteli zárásával is. Az alapítvány pénzbeli és tárgyi támogatást nyújt magánszemélyeknek és szervezeteknek annak érdekében, hogy segíthessék a fiatal tehetségeket, a tehetséggondozást, valamint a betegekkel, a magatehetetlenekkel és a szükséghelyzetben lévő polgárokkal való törődést. Az alapítvány vezetősége tavaly 37 pályázatot hagyott jóvá, összesen több mint 5 ezer euró értékben.

Hasonló cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre