Nagyszombat megye a szociális területen dolgozók képzésével segít megelőzni az idősek függőségét

Közzétett: 2025. 11 05.

Október, az idősek iránti tisztelet hónapja ugyan véget ér, azonban Nagyszombat megye egész évben törődik az idősekkel. Az Idősek és a drogok elnevezésű köznevelési program az időskori függőséget okozó szerek használatára igyekszik reagálni. Nagyszombat megye a STORM társulással együttműködve rendszeresen szervez képzéseket a megyei szociális intézmények olyan alkalmazottainak, akik munkahelyükön ezzel a kockázatos magatartással találják szembe magukat.

"Az idősek körében is előforduló drogfogyasztás rendkívül komoly gond, mégis gyakran figyelmen kívül hagyják. Örülünk annak, hogy Nagyszombat megye régóta foglalkozik ezzel a problémával, és együttműködik velünk ezen a fontos területen a szociális munkások képzésében. Ennek a támogatásnak köszönhetően tudjuk közösen növelni azoknak a segítőknek a szakértelmét, akik az idősekről nap mint nap gondoskodnak. Gyakran ők az elsők, akik észreveszik a problémás viselkedés kezdeti intő jeleit" – mondta a STORM Polgári Társulás képviseletében Pavol Ščasný, hozzátéve, hogy ilyen képzéseket csak Nagyszombat megyében tartanak.

A program azt a célt szolgálja, hogy javítsa a szociális munkások tájékozottságát a káros függőségeket okozó szerek használatát illetően, például a vény nélkül kapható gyógyszerek, az alkohol vagy más drogok vonatkozásában. A tanfolyamon megtanítják őket arra, hogyan reagáljanak hatékonyan a szociális intézményekben felmerülő problematikus helyzetekben. A képzés résztvevői az idősekkel és a családjaikkal való kommunikáció kérdéseivel szintén foglalkoztak, gyakorlati tapasztalataikat is megosztották, és olyan megoldásokat kerestek, amelyeknek köszönhetően érzékenyen és hatékonyan segíthetnek.

"A képzés során új, eddig ismeretlen információkat szereztünk a függőséget okozó anyagokról és azok hozzáférhetőségéről. Emellett megismerkedtünk a konfliktusok megoldásának lehetséges módszereivel, méghozzá előtérbe helyezve azt, hogy a hangsúlyt az agresszív viselkedéssel szemben a lehető leggyengédebb megközelítés alkalmazására helyezzük. Nagyon érdekelt bennünket ez a kérdéskör" – mondta Németh Andrea a megyei fenntartású felbári szociális intézményből.

A megyei fenntartású szociális intézmények 13 alkalmazottja vett részt a képzés őszi szakaszában. A projekt 2023-as indulása óta már több mint 60 résztvevő csatlakozott a programhoz. Ők olyan gyakorlati ismereteket szereztek, amelyeket a mindennapi munkájuk során hasznosíthatnak az idősotthonban.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye tovább mélyíti együttműködését a Dél-morvaországi kerülettel: a Nagymorva Európai Területi Társulás első programjai az időseket és gondozóikat is segítik

14.09.2026 - cikkek

Megújult a megyei fenntartású nemeskosúti szociális otthon tetőszerkezete: A megye félmillió eurót fordított a lakók és a dolgozók komfortjának növelésére

01.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye az Erdőháton modernebb szociális szolgáltatásokat biztosít: Csúcsszínvonalú, 30 férőhelyes központot létesít Szomolánkán

14.09.2026 - cikkek

Javuló szociális szolgáltatások Szereden: Nagyszombat megye több mint 3,5 millió eurós beruházással új pavilont épít

14.09.2026 - cikkek

A fiatalok biztonságára és mentális egészségére folyamatosan odafigyelnek: Nagyszombat megye SOS-csoportot hozott létre a korai figyelmeztető jelek felismerésére és az azonnali segítségnyújtásra

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Csaknem 18 ezer diák kezdte meg az új tanévet a megyei középiskolákban. Szeptembertől több egészségügyi nővért képeznek, és a honvédelmi minisztériummal együttműködve lesz duális képzés is

14.09.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Kevesebb kátyú, biztonságosabb közlekedés. A megye egész területén folytatódnak az útjavítások

14.09.2026 - cikkek

A szociális szolgáltatások fejlesztési koncepciójának megvalósítása hozzájárul a szociális gondoskodás javításához a megyében

18.04.2023 - cikkek

Nagyszombat megye megemlékezett a szlovák nemzeti felkelés 82. évfordulójáról

01.09.2026 - cikkek

Út a hit felé tizedszer is: A megyei fenntartású intézmények gondozottjai Szent Cirill és Metód, valamint Teréz anya nyomdokaiban jártak

01.09.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre