A megyei Kiraton 3 az önkéntesség fejlesztésére szolgáló minőségi ötleteket hozott

Közzétett: 2023. 09 26.

Nagyszombat megye a Kerületi Innovációs Fejlesztési Ügynökséggel és a Nagyszombat Megyei Önkéntes Központtal közösen Kiraton néven harmadik alkalommal szervezett hackathont. A sikeres, 2023. szeptember 22-én és 23-án megvalósuló 24 órás rendezvény helyszíne első alkalommal volt a Pöstyéni Erőmű. A hat résztvevő közül az Egerek (Myšky) csapata győzött, olyan applikációt bemutatva, amely összeköti a közszférát és a magánszférát a nonprofit szervezetekkel. A cél az új önkéntesek hatékony megszólítása a megyei fenntartású középiskolákban.

"A Nagyszombat Megyei Önkéntes Központ megalakulása révén elkezdtük az önkéntesség szisztematikus támogatását. Azonban sokáig azzal a kérdéssel szembesültünk, hogyan növeljük a fiatal önkéntesek számát, és hogyan kössük össze az ezen a területen tevékenykedő megyei intézményeket. Nagy örömmel tölt el, hogy több tucat innovátor 24 órás munka után olyan minőségi és hasznos ötleteket mutatott be, amelyek ténylegesen segíthetik az önkéntesség fejlődését Nagyszombat megyében. Azért, hogy ne csak a szavak szintjén maradjunk, a győztes csapattal együttműködést folytatunk majd annak érdekében, hogy az ötletüket a gyakorlatba is átültessük. A nyertesek 2500 eurós jutalomban részesültek, valamint lehetőséget kaptak arra, hogy részt vegyenek az adott projekt gyakorlatba való átültetésében, mindezt 10 ezer eurós költségvetéssel" – mondta Jozef Viskupič nagyszombati megyeelnök.

A harmadik kerületi hackathonba 23 személy kapcsolódott be, akik 6 különböző csapat tagjai voltak. A 24 órás rendezvény során az akadémiai szektort, a nonprofit szervezeteket és a közigazgatást képviselő mentorok álltak a versenyzők rendelkezésére. Az egyes ötleteket a záró prezentáció után háromfős szakmai zsűri értékelte, és a győztes csapat 2500 euróval gazdagodott.

A Kiraton győztese, az Egerek csapata egy networking applikációt készített, amely a közszférát, a nonprofit szervezeteket és a lehetséges szponzorokat köti össze. Ez a megyei fenntartású középiskolák diákjainak effektívebb megszólítását, további képzését és motiválását segítheti. A győztes csapat tagja, Ivan Samko úgy fogalmazott, hogy "a Kiratonon való részvételnek köszönhetően új és elsősorban pozitív tapasztalatokkal gazdagodtunk. Nagyszerű volt itt a hangulat, aminek köszönhetően nem is volt olyan érzésünk, hogy versenyzünk, hiszen minden résztvevőt egy cél vezényelt, mégpedig az önkéntesség segítése."

A harmadik kerületi hackathon az a célt szolgálta, hogy megoldásokat keressen a társadalom, a régió, valamint az önkéntesek hosszú távú, effektív és szisztematikus fejlődésére. A legfontosabb szerepet az önkéntesek aktív segítése, az oktatási programok megvalósítása, egy hosszú távú önkéntességi program létrehozása, valamint az elérhető kommunikációs csatornák kiépítése jelentette.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: Kiváló projektekre 450 ezer eurót oszt szét a megye. A Nagyszombat Megyei Fejlesztési Alapból 27 kérelem kap támogatást

01.08.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei közútkezelők gépparkja egy speciális kaszálógéppel bővült, amely az utakon és a kerékpárutakon dolgozik majd

22.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Megyei kerékpárhíd, pszichoszociális központ, modern támogatott lakhatás és jobban megközelíthető iskolák. A helyreállítási tervből származó 8 millió eurónak köszönhetően a megye megvalósítja vízióit.

22.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Nyáron is folytatódik a középiskolák korszerűsítése. Szenicén új tornatermet építenek, Nagyszombatban pedig modernebb kollégium létesül.

17.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei DAR Alapítványnak köszönhetően újabb szükséghelyzetben lévő családok kapnak esélyt a jobb életre

11.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: A Szlovák Jégkorong Szövetség elnöke is felszólalt a megyei képviselő-testületi ülésen

07.09.2023 - cikkek

Nagyszombat megye kis- és középvállalkozás-fejlesztési stratégiával rendelkezik, továbbá tájékoztató honlapot indított

06.04.2023 - cikkek

Nagyszombat megye: Együttérzés és mások segítése. Az adventi időszak fő céljai a megyében.

11.12.2023 - cikkek

Nagyszombat megye: Zavar közelében 90 méteres kerékpárhidat építenek a D1-es autópálya fölé. A megye javítja a biztonságos összeköttetést Nagyszombat és a Vág menti kerékpárút között

14.07.2025 - cikkek

Nagyszombat megye: Tanácskozott a megyei válságstáb. Főleg az utakon és a hidakon kialakult veszélyhelyzettel foglalkoztak.

17.09.2024 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre