Nagyszombat megye: A SMART technológiáknak köszönhetően is javul a szociális ellátás

Közzétett: 2024. 05 27.

Nagyszombat megye tavaly fogadott el első alkalommal olyan regionális fejlesztési stratégiát, amely a SMART technológián alapul. Ennek célja az életminőség javítása a megyében SMART technológiák alkalmazásával, valamint a digitalizáció és az innovatív megoldások támogatása. A projekt keretében született meg a Szociális szolgáltatások fejlesztése Nagyszombat megyében a 2023-2030 közötti időszakban elnevezésű koncepció, azzal a szándékkal, hogy különböző SMART megoldások révén elősegítse többek között a szociális szolgáltatások színvonalának emelését.

"Nagyszombat megyében a szociális szolgáltatások fejlesztésének koncepciója a SMART elveken alapul. Ennek gyakorlati megvalósítása lehetővé teszi, hogy ezekben az intézményekben hatékonyabb szociális szolgáltatásokat nyújtsunk az ott lakóknak, javítsuk az életminőségüket és önellátó képességüket, ugyanakkor az intézmények alkalmazottainak is jobb munkafeltételeket biztosítsunk, párhuzamosan pedig csökkentsük a működési költségeket. Kiváló példa erre a felnőtteket ellátó búrszentgyörgyi (Borský Svätý Jur) szociális otthon. Itt jelenleg olyan SMART eszközöket használunk, mint a hangrezgésű terápiás készülékek, de egy új elektromos vezérlésű zuhanyzókocsi is rendelkezésre áll. A takarításhoz például automata adagolókat használunk. Célunk, hogy ezeket az intelligens technológiákat fokozatosan más megyei intézményekben is bevezessék" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

A búrszentgyörgyi szociális otthonban többfajta SMART eszközt használnak. Az újdonság egy hangrezgéses terápiás vibrációs eszköz, amely serkenti a sejteket, javítja a vérkeringést, enyhíti a fájdalmat, csökkenti az izomfeszültséget és erősíti a csontokat. Nemcsak az ott lakók, hanem az intézmény dolgozói is használhatják. Az otthonban automata mosó- és takarítási adagolókat is felszereltek, amelyek megkönnyítik a dolgozók munkáját. A folyamatautomatizálás azt is biztosítja, hogy a környezet takarítása következetes és hatékony lehessen. A mozgásképtelen ügyfelek számára elektromos vezérlésű zuhanyzókocsit vásároltak, amely kényelmes és biztonságos. A vasalógép és a speciális nyomtató felgyorsítja a ruhák vasalását és a címkék nyomtatását.

"Ezeken a SMART eszközökön kívül más SMART technológiákat is használunk itt, a szociális otthonban. Például  légtisztítót, amely különböző fokozatokra állítva hatékonyan csökkenti a port, a baktériumokat, a penészt és a vírusokat. Távirányítós klímarendszereket is felszereltünk, szenzoros világítótestek is találhatók itt, valamint automatikus élelemadagolóval és állítható fénnyel ellátott akvárium is. Lakóinknak van SMART tévéje és internetes rádiója is" – tette hozzá Ingrid Opálková, a búrszentgyörgyi szociális otthon igazgatónője.

Szereden az ottani szociális központban most zárul az inkontinencia-segédeszközök cseréjének szükségességét jelző SMART indikátor tesztidőszaka. Ez egy digitális egészségügyi technológiai megoldás, amely segít a gondozóknak eldönteni, hogy mikor kell cserélni a nedvszívó segédeszközt anélkül, hogy gyakori kézi ellenőrzésre lenne szükség. Ez a rendszer segít a hatékonyabb és személyre szabottabb ellátásban, mivel időtakarékos, megkönnyíti az ápolók munkáját és a lakók szempontjából is gazdaságosabb.

Nagyszombat megye Szociális szolgáltatások fejlesztése Nagyszombat megyében a 2023-2030 közötti időszakban elnevezésű koncepciójának az a fő célja, hogy javítsa a szociális szolgáltatások minőségét és elérhetőségét a régióban. A stratégiai dokumentum három részből áll: elemző, stratégiai és végrehajtási fejezetből. A koncepció célja egy átfogóan kidolgozott, összehangolt és személyre szabott szociális ellátórendszer létrehozása, amely az intézmény minden osztályára vonatkozna. Legfőbb célja, hogy javuljon az otthonban lakók életminősége, ugyanakkor hatékonyan használják fel az anyagi és humán erőforrásokat. A SMART régió Nagyszombat megye projekt az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg a Hatékony Közigazgatás Operatív Program keretében.

Hasonló cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre