Nagyszombat megye: Holics és Szakolca között elkezdődött a Morva kerékpárút erdőháti szakaszának építése

Közzétett: 2023. 03 22.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat megkezdte a Morva kerékpárút 6,1 kilométeres szakaszának építését, amely a Szakolca melletti Baťa-csatornától Holicsig tart. A megye a kerékpárút megépítését az Interreg V-A Szlovákia-Csehország Együttműködési Program keretein belül európai uniós forrásokból történő társfinanszírozással valósítja meg. A kivitelezési munkák összértéke közel 896 ezer euró, és a munkálatok 2023 végére fejeződhetnek be.

"Elkezdjük építeni a Morva kerékpárút 6,1 kilométeres szakaszát, amely régiónk három meghatározó kerékpárútjának egyike. Nagy potenciált látunk ennek a szakasznak a megépítésében, amely megmutatkozik majd Erdőhát kulturális és természeti öröksége vonzerejének növelésében, valamint a Morva folyó másik partján is. Továbbá folytatjuk a turizmus és az idegenforgalom fejlesztését megyénkben, valamint Csehország és Ausztria partnerrégióiban" – mondta Jozef Viskupič. Nagyszombat megye elnöke hozzátette, a megye célja, hogy hozzájáruljon a csaknem 50 kilométer hosszú Morva kerékpárút megépítéséhez, valamint a határon átnyúló turizmus fejlesztéséhez.

A megye közbeszerzést írt ki, amelyen az építési munkák elvégzését az Eurovia SK Rt. nyerte el adóval együtt közel 896 ezer euró összegű árajánlatával. A több mint hat kilométer hosszú szakasz a Morva folyó bal oldali védőtöltésének gerincén vezet majd, és a projekt része lesz a kerékpárosokat számláló mobil eszköz is. A szerződés szerint a munkálatokat az építkezés megkezdésétől számított nyolc hónapon belül kell befejezni.

A cseh oldalon a projektpartner, a Baťa-csatorna községeinek társulása Strážnice és Petrov között 4,2 kilométer hosszú kerékpárutat építtetett, közel Nagyszombat megye közigazgatási határához. A biztonságos kerékpáros infrastruktúra kiépítése és annak népszerűsítése a Dél-morvaországi kerület és Nagyszombat megye határon átnyúló együttműködésének keretében elnevezésű projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap vissza nem térítendő pénzügyi támogatásának köszönhetően valósul meg, összköltségvetése pedig közel 1,4 millió euró.

Nagyszombat megye a Morva kerékpárút további két szakaszának megépítésével is számol. Az egyik szakasz a Morva folyó védőgátjától a Miava folyón átívelő kerékpáros hídig vezet, amelyre kötődik a Gázlós (Brodské) községig tartó következő szakasz. Ezek megépítésére a megye európai uniós forrásokból több mint 1,4 millió eurós támogatást kap.

A megye jelenleg a Morva kerékpárút azon szakaszának projektjét készíti elő, amely az Egbell (Gbely) városa közelében található Adamovské-tavaktól a Nagymorva gyaloghídig vezet. Erre a beruházásra a tervek szerint az új programozási időszakban kerül majd sor.

A megye hosszú távú törekvése, hogy attraktívabbá tegye Erdőhát kulturális és természeti örökségét, mégpedig elsősorban a szlovák-osztrák és a szlovák-cseh határvidéken.

2019-ben a megye gyalogosok és kerékpárosok számára létesített hidat, amely a szlovákiai Kopcsány (Kopčany) és a cseh Mikulčice archeoparkjait köti össze.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye: 2023-ban több mint 24 kilométernyi kerékpárút létesült, a megye népszerűsítette is a kerékpáros közlekedést

18.01.2024 - cikkek

Nagyszombat megye: Megkezdődött a Morva kerékpárút további szakaszainak építése Morvaszentjános és Gázlós között

06.07.2023 - cikkek

Elkészült a Morva kerékpárút első szakasza, a Szakolcát és Holicsot összekötő kerékpárút

18.10.2023 - cikkek

Nagyszombat megye: Morvaszentjános és Gázlós között elkészült a Morva kerékpárút újabb két szakasza

11.12.2023 - cikkek

Banič szabadalma-díj 2026: Egy dunaszerdahelyi tanárnő is átvehette a leginnovatívabb tanároknak járó Nagyszombat megyei díjat

17.07.2026 - cikkek

A középiskolákban sikeresen véget ért egy újabb tanév. A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat a nyári szünet idején is biztosít pszichológiai segítséget, valamint korszerűsíti egy nagyszombati iskola sportpályáját.

17.07.2026 - cikkek

Nagyszombat megye nyerte az európai mobilitási hét díját, és megvédte tavalyi elsőségét

18.10.2023 - cikkek

Nagyszombat megye: Folytatódik a Vág menti kerékpárút építése, újabb szakasz épül Súr és Szilád között

05.06.2023 - cikkek

A 2025-ös zárszámadás a megye stabil pénzügyi helyzetét igazolja, miközben mérséklődött az adósságállomány, a többletből pedig hatmillió eurót útfelújításra fordítanak

17.07.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: Elkészült a Vág menti kerékpárút újabb szakasza, amelyen Súr és Szilád között lehet kerekezni

04.12.2023 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre