Nagyszombat megye nyílt napja

Közzétett: 2024. 06 05.

2024. június 1-jén, szombaton a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat ötödik alkalommal szervezett nyílt napot a Nagyszombat Megyei Hivatalban. A rendezvényen több mint 5 ezer látogató vett részt. A tavalyi látogatottságot több mint 2 ezer látogatóval sikerült túllépni. Az idei év fő motívuma a Nagyszombat megyei hagyományok, mesterségek, valamint a színes kultúra volt.

A megye minden korosztály számára vonzó programmal készült. A látogatók fából vagy virágból készült termékeket csinálhattak, és megismerkedtek a méz készítésével.

A megyei hivatalban a látogatók megismerkedhettek a megye által megvalósított vagy a közeljövőben tervezett tevékenységekkel, projektekkel. Munkájukat bemutatták a hivatal különböző szakosztályai, a szociális otthonok, a megyei fenntartású középiskolák, valamint a galgóci M. R. Štefánik Csillagvizsgáló és Planetárium is készült programokkal. A gasztro és a wellness részleg, a házi fagylalt és a vattacukor is felkeltette az érdeklődők figyelmét. Nagyszombat megye nyílt napján fellépett a Ceruzko és Farbička duó, a Crazy Family Tánccsoport és a Trnafčan Egyetemi Folklórcsoport is.

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a legnagyobb megyei rendezvényen. Jövőre is szeretettel várjuk Önöket.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye nyílt napja már negyedik alkalommal valósul meg

29.05.2023 - cikkek

Nagyszombat megye jóvoltából létrejött egy új, ingyenes európai uniós információs központ

31.03.2026 - cikkek

A fiatalok Nagyszombat megyében jobban hallathatják a hangjukat, amihez támogatást kapnak. A megyei képviselők az ifjúsággal való foglalkozás új koncepcióját hagyták jóvá.

31.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megyében az elmúlt évtized legnehezebb téli útkarbantartási szezonját zárták. A megyei útkarbantartók a munkát kátyúzással és az utak környezetének rendezésével folytatják

31.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei képviselők 600 ezer eurós pénzcsomagot hagytak jóvá települések és szervezetek projektjeinek támogatására

31.03.2026 - cikkek

Megyei képviselő-testület: A megye erősíti a nemzetközi együttműködést és a turizmus fejlesztését, továbbá folytatja a kihasználatlan vagyon értékesítését

31.03.2026 - cikkek

Harmadszor adták át a Régiók Díját: Martin Korčok, a szeredi Holokauszt Múzeum igazgatója lett Nagyszombat megye díjazottja

25.03.2026 - cikkek

A megyei fenntartású Fizikanépszerűsítő Központ a felfedezők új nemzedékének tagjait keresi

25.03.2026 - cikkek

Fontos tudni, hogyan kell segítséget nyújtani: Nagyszombat megye elsősegélynyújtásra oktatja a középiskolásokat és a lakosokat

26.03.2026 - cikkek

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat nyilatkozata a Nagyszombati Hallássérültek Szövetsége tiltakozó gyűléséről és sajtótájékoztatójáról

29.12.2025 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre