Nagyszombat megye újabb multifunkciós sportpálya felújítását fejezte be, ezúttal Nagyszombatban

Közzétett: 2024. 05 10.

A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat sikeresen folytatja a megyei fenntartású középiskolák sportinfrastruktúrájának fejlesztését. Legutóbb a nagyszombati Gépjárműipari Szakközépiskola sportpályájának felújítása fejeződött be. A megye erre a célra saját költségvetéséből több mint 100 ezer eurót fordított.

"Azt szeretnénk, hogy a megyei fenntartású középiskolák diákjai a lehető legjobb körülmények között tanuljanak, amihez hozzátartozik a sportinfrastruktúra bővítése is. Legutóbb a nagyszombati Gépjárműipari Szakközépiskola sportpályáját modernizáltuk, ahol a diákok több sportot is űzhetnek majd. A pályára való belépést egy új kapu biztosítja, és nem hiányzik a palánk sem. Emellett az elmúlt időszakban iskolai helyiségek felújítása is megtörtént, a műhelyeket modern eszközökkel szereltük fel, amit európai uniós forrásokból fedeztünk" – mondta Jozef Viskupič. A nagyszombati megyeelnök hozzátette, hogy a kerülleti önkormányzat jelenleg a szenicei Vállalkozási Szakközépiskolában építtet új tornatermet. Emellett előkészületben van a szakolcai Egészségügyi Középiskola tornatermének építése, egy holicsi új sportpálya megnyitása pedig a közelmúlt eseménye volt.

A multifunkciós sportpálya labdarúgásra, kézilabdára, röplabdára, teniszre és lábteniszre is alkalmas lesz. Borítása elasztikus, ami könnyen karbantartható, jól bírja az UV-sugárzást, nem gyúlékony, viszont vízáteresztő. Kétszínű műfű alkotja, és az egyes sportágakhoz szükséges felfestett vonalakkal rendelkezik. Az egész sportpálya körül új palánk van, a kapu mögötti oldalakon pedig védőháló. A beruházás részeként megújult a pályánál található fedett rész, és a fallabdára szolgáló fal felújítása is megtörtént.

"Örömmel tölt el, hogy Nagyszombat megye segítő kezet nyújtott nekünk a sportpálya felújításában. Ennek köszönhetően a korábbi két teniszpálya helyén egy modern multifunkciós sportpálya létesült. A tanítási órákon kívül a diákok különböző sportszakkörökön veszik majd igénybe a pályát, amit a nyilvánosság is használhat majd" – tette hozzá Jozef Ormandy, a nagyszombati Gépjárműipari Szakközépiskola igazgatója.

A nagyszombati Gépjárműipari Szakközépiskola felújítása és modernizálása elnevezésű projekt célja a műhelyek modern, tanulást segítő eszközökkel való ellátása, továbbá a külső terek és a gyakorlati oktatást biztosító belső helyiségek felújítása és modernizálása volt. A projekt az Integrált Regionális Operatív Program (IROP) forrásaiból valósult meg. A kiadások összege közel 1,2 millió euró volt.

Hasonló cikkek

Nagyszombat megye jóvoltából létrejött egy új, ingyenes európai uniós információs központ

31.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megye: A megyei képviselők 600 ezer eurós pénzcsomagot hagytak jóvá települések és szervezetek projektjeinek támogatására

31.03.2026 - cikkek

A fiatalok Nagyszombat megyében jobban hallathatják a hangjukat, amihez támogatást kapnak. A megyei képviselők az ifjúsággal való foglalkozás új koncepcióját hagyták jóvá.

31.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megye újabb sportpályát korszerűsített, ezúttal a galgóci gimnázium mellett lévőt

20.09.2023 - cikkek

Megyei képviselő-testület: A megye erősíti a nemzetközi együttműködést és a turizmus fejlesztését, továbbá folytatja a kihasználatlan vagyon értékesítését

31.03.2026 - cikkek

A megyei fenntartású Fizikanépszerűsítő Központ a felfedezők új nemzedékének tagjait keresi

25.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megyében az elmúlt évtized legnehezebb téli útkarbantartási szezonját zárták. A megyei útkarbantartók a munkát kátyúzással és az utak környezetének rendezésével folytatják

31.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megye felújította a szenicei Kereskedelmi Akadémia sportpályáját 

30.06.2023 - cikkek

Harmadszor adták át a Régiók Díját: Martin Korčok, a szeredi Holokauszt Múzeum igazgatója lett Nagyszombat megye díjazottja

25.03.2026 - cikkek

Nagyszombat megye ismét lehetőséget kínál a HPV-vírus elleni oltásra

25.03.2026 - cikkek

Olvassa el is

Iratkozzon fel a hírlevélre