2023. április 4-én, kedden a megyei hivatalban nyilvános közmeghallgatást tartottak Nagyszombat megye szociális szolgáltatásainak 2023-2030 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési koncepciójáról. A dokumentumban javasolt intézkedések végrehajtása hozzájárul a megye területén nyújtott szociális szolgáltatások minőségének és elérhetőségének javulásához. A megyei képviselők következő ülésükön tárgyalnak erről a stratégiai dokumentumról.
"A szociális ellátás területén folyamatosan törekszünk a korszerűsítésre, az innovációra, ugyanígy a közösségi szociális szolgáltatások fejlesztésére is, mégpedig abból a célból, hogy a megye lakosai számára ezek elérhetőek legyenek. A koncepciótervezet egyik stratégiai célja az, hogy támogassa az intézményi szociális ellátásról a közösségi formára történő átmenetet. Ez azt jelenti, hogy a létesítmények egészségügyi és mentális szempontból hátrányos helyzetű lakói természetes környezetben élhetnek, közösen dönthetnek, és részt vehetnek a közösségi életben. Örülök, hogy a 21 megyei intézményből nyolc részt vesz ebben az országos intézménytelenítési projektben" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke. Hozzáfűzte, hogy a megye folyamatosan beruházásokat eszközöl szociális szolgáltató létesítményeinek építésébe, a kapacitásbővítésbe, a korszerűsítésbe, ráadásul családi házak építését is megkezdte Ekecs-Apácaszakállason és Nyárasdon azzal a céllal, hogy megvalósítsa az ottani szociális létesítmények intézménytelenítését.
A koncepciótervezet fő célja a szociális szolgáltatások minőségének és elérhetőségének javítása a megyében. A stratégiai dokumentum elemző, stratégiai és végrehajtási részből áll. Az elemző rész a kerület demográfiai fejlődésének leírásával foglalkozik, továbbá felsorolja a szociális szolgáltatásokat befolyásoló kulcstényezőket, és közelebbről is bemutatja az intézménytelenítés folyamatát. A javaslat elemzi a megye egyes városainak és településeinek igényeit és szükségleteit, valamint a nyújtott szociális szolgáltatásokat is. Az utolsó alfejezet összefoglalót és egy előrejelzést tartalmaz, amely vázolja a megye előtt álló főbb kihívásokat.
A dokumentum stratégiai része kilenc célt határoz meg, például a különböző típusú és fajtájú szociális szolgáltatások elérhetőségének biztosítását vagy új módszerek és eljárások bevezetését a szociális szolgáltatások területén, valamint a gyermekek szociális-jogi védelme és a szociális gyámság vonatkozásában.
A stratégiai célok között szerepel még a szociális szolgáltatások, valamint a gyermekek szociális-jogi védelme és a szociális gyámság területén dolgozók folyamatos képzése, státuszuk fokozatos emelése. A koncepciótervezet megfogalmazza a megye azon szándékát is, hogy a megye kiválasztott iskoláiban szakgondozó elnevezéssel új tantárgy bevezetését tervezik gyakorlati tapasztalattal rendelkező, szakképzett munkaerő képzése céljából.
"Szeretnénk, ha a szociális szolgáltatások területileg és anyagilag is elérhetőek lennének a megye minden lakója számára, hogy szabadon dönthessenek arról, milyen típusú szociális szolgáltatást vesznek igénybe. A szociális szolgáltatásokat lehetőleg természetes családi környezetben és közösségi jellegű létesítményekben kellene biztosítani. Remélem, hogy ez a stratégiai dokumentum segíteni fog nekünk a szociális szolgáltatások kiegyensúlyozott fejlesztésében az egész megyében" – fűzte hozzá Blažena Flamíková, a Nagyszombat Megyei Hivatal Szociális Főosztályának igazgatónője.
A koncepciótervezet víziója egy átfogóan kidolgozott, koordinált és személyre szabott szemléletre épülő szociális ellátórendszer, amely hatékonyan használja fel az anyagi és humán erőforrásokat, központjában pedig az emberek életminőségének javítása áll.
A Nagyszombat megye szociális szolgáltatásai fejlesztési koncepciótervezet kidolgozására a 2023-2030 közötti időszakra vonatkozóan a SMART régió Nagyszombat megye projekt részeként került sor, amely az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg a Hatékony Közigazgatás Operatív Program keretében.
16.12.2024 - cikkek
02.01.2024 - cikkek
16.12.2024 - cikkek
28.08.2024 - cikkek