Nagyszombat megye befejezte a Vág menti kerékpárút újabb 5,4 kilométer hosszú szakaszának építését, amely Súrtól (Šúrovce) vezet a Szilád (Siladice) községnél található hídhoz. Ez az új bicikliút kapcsolódik a tavaly elkészült, Súr és Szered közötti szakaszra. A Súrt és Sziládot összekötő kerékpárút megépítéséhez a megye az Integrált Regionális Operatív Programból 1,2 millió eurós vissza nem térítendő pénzügyi hozzájárulást kapott.
"Örülök, hogy idén már az ötödik szakasszal sikerült bővíteni az újonnan létesült kerékpárutak hálózatát. Ezúttal a Vág menti kerékpárút bővült a Súrtól a sziládi hídig vezető szakasszal. Egy kerékpáros pihenő és a biciklisták számát mérő pult is létesült itt, amely adatokat szolgáltat nekünk. Az 5,4 kilométeres hosszúságú új biciklis szakasz megkönnyíti azt, hogy a szerediek és a környékbeliek biciklivel is eljuthassanak munkába vagy iskolába. A legközelebbi célunk az, hogy a Vág mentén húzódó kerékpárutat összekössük Galgóccal" – mondta Jozef Viskupič. Nagyszombat megye elnöke hozzáfűzte, arra törekszenek, hogy a Súr községből a sziládi hídig vezető szakaszon a munkálatok határidő előtt fejeződjenek be.
A Vág menti kerékpárút új szakasza Súrnál, Valtasúr (Valtov Šúr) településrésznél csatlakozik a Szeredből odavezető kerékpárúthoz, amelynek építését a megye egy éve fejezte be. Az útvonal a Vág védőgátjának koronáján halad, és Szilád mellett, a Felső-Dudvágon átívelő hídnál ér véget. Körülbelül a bicikliút közepénél található a kerékpáros pihenőhely, ahol négy pad, továbbá két kerékpártároló és egy információs tábla is el van helyezve. A kerékpárosok számlálására szolgáló berendezést is telepítettek. Az építési munkákat a SKANSKA SK végezte.
A Súr és Szilád közötti kerékpárút megépítéséhez a megye az Integrált Regionális Operatív Programból 1,2 millió euró összegű vissza nem térítendő pénzügyi hozzájárulást kapott, és ötszázalékos önrésszel járult hozzá a beruházás megvalósításához.
A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat 2023-ban a megyében összesen 24,3 kilométernyi hosszúságú keékpárutat épített. A Vág menti kerékpárút Súr és a sziládi híd közötti 5,4 kilométeres szakaszán kívül a Morva kerékpárút részeként a szakocai Baťa-csatornát egy 6,1 kilométeres kerékpárút létrehozásával kötötték össze Holiccsal. A további két szakasz az Erdőháton épült meg összesen 10,9 kilométernyi hosszúságban Morvaszentjános (Moravský Svätý Ján) és Gázlós (Brodské) között. Emellett a megye saját forrásból épített meg egy 1,9 kilométeres, kerékpáros összeköttetést biztosító utat Jászlóapátszentmihály (Jaslovské Bohunice) és a helyi atomerőmű között. Itt jelenleg a Blava-patak felett folyik a kerékpáros híd építése.
16.12.2024 - cikkek
16.12.2024 - cikkek
27.11.2024 - cikkek