A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat 2023. április 15-én, szombaton speciális oltási napot szervezett a humán papillomavírus, a HPV ellen, amivel mindkét nem esetében támogatja az onkológiai megbetegedések megelőzését. Az önkéntes védőoltás beadására Dunaszerdahelyen, Nagyszombatban és Szakolcán volt lehetőség egy-egy gyermekgyógyászati rendelőben. Az önkéntes oltásra összesen több mint 100-an regisztráltak.
"Úgy döntöttünk, hogy Nagyszombat megyében több olyan aktivitást is elindítunk, amelyek az onkológiai megbetegedések megelőzésével kapcsolatos fontos információk megosztását szolgálják. Ezért is tettük lehetővé a kerület három városában az oltást, amire összesen több mint 100-an jelentkeztek. Az oltás előkészítésénél a rendelőkben dolgozó orvosokkal és az egészségügyi személyzettel, valamint a három egészségügyi középiskolánk diákjaival folytattunk együttműködést. Valamennyiüknek köszönet jár. A HPV-vírus elleni első speciális oltási nap célja az volt, hogy a fiatalok és szüleik ezzel a megbetegedéssel kapcsolatban több információhoz jussanak. Úgy gondolom, hogy ez közös erőfeszítéssel sikerült is" – mondta Jozef Viskupič nagyszombati megyeelnök.
Az önkéntes oltásra a megye által elkészített jelentkezési lap segítségével lehetett regisztrálni. Felnőttek és 9 éven felüli serdülők egyaránt jelentkezhettek. A 12 éves lányok és fiúk számára a biztosító teljes mértékben téríti az oltás költségét. Az idősebb jelentkezők igénybe vehetik az egyes egészségbiztosítók kínálta anyagi előnyöket. Az oltási ütemterv a 15 év alatti gyermekek számára két adagból áll. Háromadagos azon fiatalkorúak számára, akik már betöltötték ezt a kort. Az újraoltás konkrét időpontjairól a megye tájékoztat.
"Nagyra értékelem, hogy Nagyszombat megye a kerület három városában is megszervezte a HPV-vírus elleni speciális oltási napot. Az oltás problémamentes lebonyolításáról Nagyszombatban saját szemünkkel is meggyőződhettünk, és nem volt gond Dunaszerdahelyen, valamint Szakolcán sem. Bízom abban, hogy Pozsony és Nagyszombat megye példáját követve az onkológiai megbetegedések megelőzésével kapcsolatos kampányba további önkormányzatok is bekapcsolódnak majd. Ezzel saját, valamint hozzátartozóink egészségét is védeni tudjuk" – tájékoztatott Michal Palkovič, az egészségügyi minisztérium államtitkára.
A HPV (humán papillomavírus) egy rákot okozó vírus, amely mindkét nemnél rákot okozhat. Nagyon fertőző, és szexuális érintkezés útján terjed. A legtöbb szexuálisan aktív férfi és nő élete során találkozik ezzel a vírussal. Előfordulhat, hogy a fertőzés eleinte nem jelentkezik, miközben a kezdeti tünetek több év múlva jelenhetnek meg. A HPV egyes típusai növelik bizonyos típusú rákos megbetegedések kockázatát, elsősorban a méhnyak, a hüvely, a pénisz, a végbélnyílás, de a garat, a nyelv és a mandulák rákjának kockázatát is. A leghatékonyabb megelőzést a preventív vizsgálatok és a védőoltások jelentik, amelyek jelentősen csökkentik a méhnyakrák vagy más, a HPV-vírusokkal összefüggő daganatos megbetegedések kockázatát.
A megye a HPV-vírus elleni speciális oltási napot az egészségügyi minisztériummal, a Szlovák Gyermekorvosi Társasággal, a NEMET A RÁKRA (NIE RAKOVINE) és a Rákellenes Liga szervezetekkel, valamint a megyei egészségügyi középiskolákkal együttműködve szervezte meg.
27.09.2024 - cikkek
10.09.2024 - cikkek
05.06.2023 - cikkek
06.10.2023 - cikkek