Nagyszombat megye befejezte a II/513-as út részét képező, Galgócnál a Vág folyón átívelő híd teljes körű felújítását. A rekonstrukció jelképesen 2023. augusztus 3-án, csütörtökön ért véget azzal, hogy az építmény új elemként ünnepi díszkivilágítást kapott. A megye az Integrált Regionális Operatív Program forrásaiból elnyert csaknem 5,3 millió eurós vissza nem térítendő pénzügyi hozzájárulásnak köszönhetően társfinanszírozással valósította meg a galgóci híd korszerűsítését.
“A galgóci híd teljes körű felújítása a megye legnehezebb projektjei közé tartozik. Alapos és színvonalas előkészítést igényelt, logisztikailag és több intézmény együttműködését tekintve igényes volt, továbbá nyílt kommunikációra is szükség volt. E nehéz időszak után a híd ismét összeköti a Vág két partját. Az új kerékpárutaknak köszönhetően még nagyobb a jelentősége, mivel ezek a biciklisávok zöld alternatívát kínálnak a tágabb környék lakóinak a munkába vagy iskolába járáshoz. Úgy vélem, hogy a közlekedési infrastruktúra vonatkozásában mögöttünk van a legnagyobb kihívás. Ezzel növeltük a közlekedés résztvevőinek biztonságát, a híd pedig sokkal stabilabb lett. Az emberek türelmének és megfontoltságának köszönhetően is tudtuk megvalósítani a felújítást. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Galgóc és környéke lakosainak“ – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke. Hozzátette, hogy a rekonstrukció részeként a híd mindkét oldalon acélszerkezettel gazdagodott, amelyeken teljes értékű járdát és kerékpárutat alakítottak ki. Újdonság a híd kivilágítása, amit 299 takarékos LED-izzó biztosít.
A megye a járdák város irányába történő rákötését is biztosította, valamint ugyanebben az irányban az utak aszfaltozását. Az építési munkálatokat az SMS – Kovo-Sklo cég végezte, jelenleg pedig a használatbavételi eljárás zajlik.
A galgóci híd az 1960-as években épült, de az 1980-as évek eleje óta gyakorlatilag nem javították. Az utolsó nagyobb modernizációk az aszfaltburkolat cseréjét érintették, de ez nem oldotta meg a tönkrement hídszerkezet problémáját. 2018-ban egy vizsgálat során a híd műszaki állapotát nagyon rossznak minősítették (7-es fokozatú skálán 6-os). A megye ezért 2019 augusztusában a hídról kizárta a 12 tonnánál nagyobb tehergépjárműveket, ezzel próbálva megakadályozni a szerkezet állagának további romlását.
A korszerűsítés célja a híd szerkezetének megerősítése volt, az alappillérek és az ívtartók erősítésével. A 2022 márciusában lezajlott rendkívüli helyszíni szemle során olyan komoly hibákat, súlyos repedéseket tártak fel a pilléreken, amelyek veszélyeztették a híd stabilitását. A szakértők véleménye alapján a forgalmat azonnal ki kellett tiltani a hídról.
A hídlezárás idejére a megye biztosította a Lipótvár (Leopoldov) és Galgóc közötti sűrűbb vonatközlekedést, továbbá azt is, hogy az utasokat helyközi autóbuszjáratokkal szállítsák a lipótvári és a galgóci vasútállomásra. Ezenkívül több mint 500 férőhelyes ideiglenes parkolókat is kialakítottak a Vág mindkét partján. Miután befejeződtek a híd alapjait megerősítő munkálatok, 2022 júliusában a gyalogosok újra átkelhettek a hídon, a gépjárműforgalom pedig 2023 januárjában állt helyre.
16.12.2024 - cikkek
16.12.2024 - cikkek
28.11.2023 - cikkek
05.04.2024 - cikkek