Nagyszombat megye már befejezte a Morva kerékpárút első szakaszát, amely 6,1 kilométeres hosszúságban halad át a megye területén. Ez a szakasz a Szakolcánál található Baťa-csatornát köti össze a Morva folyón lévő kis vízerőművel Holics város kataszterében. A megye a beruházást európai uniós forrásokból és részben saját forrásból finanszírozta az Interreg V-A Szlovák Köztársaság-Cseh Köztársaság program keretében. Az építési munkálatok összköltségvetése meghaladta az 1 millió eurót.
"A Morva kerékpárút több mint hat kilométeres új szakaszának kiépítésével egyértelműen attraktívabbá tettük Szakolca és Holics vonzáskörzetét. Ennek köszönhetően lehetőséget teremtettük arra, hogy az ide látogatók még tartalmasabban tölthessék el a szabadidejüket nemcsak az Erdőháton, hanem a Morva folyó másik partján is. Küszöbön van egy további szakasz átadása is az osztrák-szlovák határ mentén. Párhuzamosan két másik szakaszon mintegy 10,9 kilométernyi összhosszúságban szintén lényegesen előrehaladtak már a munkálatok. Itt a szlovák-osztrák határ közelében létesül majd kerékpárút. A munkálatok azonban ezzel nem fejeződnek be, mert tovább dolgozunk az idegenforgalom fejlesztésén a csehországi és ausztriai régiókkal való jó együttműködésnek köszönhetően" – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.
A 6,1 kilométeres kerékpáros útszakasz kivitelezője az Eurovia SK Rt., amely megnyerte az ÁFÁ-val együtt több mint egymilió eurós közbeszerzési pályázatot. Az új kerékpárút a Morva folyó baloldali gátjának koronáján halad, és a kerékpárosokat számoló automatikus rendszerrel is el van látva. Ezen a szakaszon vízszintes és függőleges közlekedési jelzések egyaránt el vannak helyezve. Ráadásul az egyéb járművek közlekedését meggátoló sorompókat is elhelyeztek.
A megye a beruházást európai uniós forrásokból valósította meg társfinanszírozással az Interreg V-A Szlovák Köztársaság-Cseh Köztársaság program keretében. A határon átnyúló beruházás megvalósításához az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosított forrásokat a Biztonságos infrastruktúra építésének támogatását szolgáló projekt keretében a Dél-morvaországi kerület és Nagyszombat megye határokon átnyúló együttműködése jegyében összesen csaknem 1,4 millió eurós nagyságrendben.
Hamarosan átadják a Morva kerékpárút további szakaszát is, amely 6,3 kilométer hosszú. Ez a Gázlós (Brodské) és Lanžhot közötti határátkelőtől vezet a Miava folyónál lévő kereszteződésig. Ehhez a szakaszhoz kapcsolódik a már épülő újabb szakasz egészen a Morva folyó gátjáig Morvaszentjános (Moravský Svätý Ján) községnél 4,6 kilométeres hosszúságban. A két szakasz összhosszúsága 10,9 kilométer, és a Clean Mobility projekt részeként valósul meg az Interreg V-A Szlovák Köztársaság-Ausztria határon átnyúló együttműködési program keretében.
A megye hosszú távú törekvése, hogy attraktívabbá tegye Erdőhát kulturális és természeti örökségét, mégpedig elsősorban a szlovák-osztrák és a szlovák-cseh határvidéken. 2019-ben a megye gyalogosok és kerékpárosok számára létesített hidat, amely a szlovákiai Kopcsány (Kopčany) és a cseh Mikulčice archeoparkjait köti össze. A megye jelenleg a Morva kerékpárút azon szakaszának projektjét készíti elő, amely az Egbell (Gbely) városa közelében található Adamovské-tavaktól a Nagymorva gyaloghídig vezet. Erre a beruházásra a tervek szerint az új programozási időszakban kerül majd sor.